Ittkavodka, ittkasör, ittkabor...

                Osztálykiránduláson történt, ahová már tintásan mentek az alkeszok, hogy Tihamér belépvén szállásuk ajtaján első dolga az volt, hogy belerókázzon a mosdókagylóba, ami közvetlen az ajtó mellett volt. Annak ellenére, hogy a logika azt mondaná, hogy a pija gyorsan le kéne folyjon, de sajna Tihamér gyors anyagcseréjének köszönhetően mindig eszik valamit, így annak rendje s módja szerint el is dugaszolta a lefolyót. Egy kis vizet engedett rá, amivel sokkal jobb nem lett a szitu, csupán egy sűrű, tömény gusztustalanság helyett lett egy nagy, híg gusztustalanság, egészen a kagyló pereméig. 2 perc múlva kopogás nélkül belépett az osztályfőnök, aki fiatal tanárként -és főleg ismerve minket- ezzel a mondattal kezdte: „Fiúk, még mielőtt fürgerókalába elszab...” itt észrevette Tihamér ex-gyomortartalmát felhígítva. Végignézett rajtuk majd folytatta: „Csináljatok amit akartok, csak ne tudjak róla!” Innentől kezdve már nem volt annyira érdekes a kirándulás, csupán azt volt kellemetlen, amikor kicsekkolásnál egy német turista pár egész éjjel szóló trombitára panaszkodott, miközben Béla vígan lengetve a trombita tokját végigdzsesszelt a hallon.

Tihamér és Gerzson megunta az üvegek hídpilléreken, és tűzfalakon való értelmetlen, de főleg egyhangú pusztítását, és összedugván fejüket valami radikálisabban izgalmasabbat ötlöttek ki: Egymástól 20 méterről elkezdtek egymás felé futni teljes gázzal, majd összecsapják a jobb kezükben lévő üvegeket, és az majd irtó fasza lesz, ahogy a sok szilánk (bizonyára lassítva, a kedvükért) szétszóródik körülöttük, és hogy ez milyen látványos lesz, meg minden. Indulás előtt még kapartak egy kicsit a port a lábukkal, mint a bikák, hogy még állatabb legyen a koreográfia, majd sprintelni kezdtek. Gerzsonban feltámadt az életösztön, becsukta a szemét, amikor közel értek, és lendítettek... Egy nagy PAMMM, még néhány lépés után Gerzson megállt, és csodálkozva nézett a kezében lévő ép üvegre. Ez nem így kéne kinézzen. Megfordult, vajon a másik üveg is egyben van-e de az már épp utolsó másodperceit élte át, ugyanis Tihamér a válla fölött elhajította azt, hogy utána a fájó kezét magához ölelhesse, és némán ugrálva egy navajo-indián esőtáncot próbáljon utánozni, elég kevés sikerrel. Mint kiderült, a kettejük sebességkülönbözete, és a lendített üvegek tömegének szorzata keltette energia egy ponton, történetesen Tihamér jobb mutatóujjának középső ujjpercében nyelődött el. Hétfőn irtó nagy vigyorral ment be a suliba, és egy gipsszel a kezén, és mindenkinek jó messziről a szemébe röhögött, hogy ő bizony ma nem fog biosz dogát írni! Bioszóra elején felemelt kézzel és gyengén tettetett sajnálkozással az arcán odament a tanárnőhöz, hogy ez és ez van, és hát, nagyon sajnálja, de akkor ő nem is zavarna senkit, és elvonul a sarokba unatkozni egy kicsit, amíg a többiek témazárót írnak. Tanárnő nem jött zavarba, próbáltak már nála ennél furfangosabb módszerrel is megúszni egy dolgozatot, de Tihamér nem tudta, hogy ők sem jártak sikerrel. Mindenesetre a többiek igen jól tudtak akkor először és utoljára puskázni annál a tanárnál (még a könyvből is!), mert Tihamér szóban felelt egy olyan témából, amit esze ágában nem volt megtanulni, a hősi sérülésére hivatkozva, ezzel elterelvén a tanárnő figyelmét.

Éppen egy kórház környékén iddogáltak éjszakába nyúlóan, amikor -ismervén Tihamért- Gerzson és Béla, összekacsintva, és könyökkel oldalbabökve egymást rámtatott a kapuzaton lévő zászlóra, és hanyagul annyit mondtak: "Hát, mi biztos nem tudnánk olyan magasra felmászni, hogy levegyük onnan!" Mire egyet pislogtak, Tihamér más futott is, harmadik próbálkozásra, és kis segítséggel sikerült kioperálnia a helyéről. Némi józanodás után felébredt benne a lelkiismeret-furdalás, mert ugye mégiscsak egy kórház, meg a betegeknek biztos nagy szüksége van arra a lobogóra, de valahol nagy érték egy ilyen darab szövet, meg hogyan lehetne most már visszaadni, tán bekopogtat a portán, hogy bocsánat, ezt véletlenül leloptam háromésfél méter magasról? Végül ezt a gordiuszi lelki problémát azzal vágta át, hogy a zászlót magát megtartotta, de a rudat átdobta a kerítésen, egy olyan helyen, aminek a másik oldalán annak megépítése óta valószínűleg nem járt senki. Bölcs.

Gerzson első anyós-apóslátogatásnál fel akarta venni a versenyt az  öreggel, de a harminc évnyi alkoholizmus nehezen behozható 4 év alatt. Meg akart felelni após elvárásainak, és megmutatni, hogy a friss máj jobb, mint a tapasztalt. Hát nem volt az.

Megszámlálhatatlan sör, és töménytelen tömény után Gerzsont  a barátnője betámogatta a vendégszobába, mert ugye a konzervatív szülői házban nem lesz figi-figi, de addigra már nem is lett volna akció kész.  Éjszaka a sör vízhajtó hatása keltette, de eltévedt az idegen helyen a sötétben, és egy ruhásszekrényt nézte a WC-ajtónak. Nem esett le tévedése, még akkor sem, amikor megpróbálván áthaladni a kabátokon, elakadt. Ekkor beugrott neki az Ütközetben eltűnt című klasszikus, és a dzsungelbe képzelte magát, ahol utat kell törjön, a hősies bajtársak kiszabadításához. Nagy munkájában, ami valójában a szekrény teljes kipakolását jelentette, elfáradt, és lefeküdt pihenni egy picit. Reggel a nyitott szekrény előtt találták meg, egy nagy rakás télikabát tetején, Vilma néni nercbundájára diszkréten csorgó nyállal, embriópózban horpasztva.

Borároson iszogatták búcsú-sörüket, amit ugye gyakran követhet a búcsú-utáni-sör, ha az éjszakai busz korábban elmegy, mint az alkeszok odaérnének, amikor találtak egy (üres) borosüveget. Gerzsonnak egyből az jutott az eszébe, hogy annak biza  a Dunában a helye, de Tihamér tiltakozott ez ellen, és felvetette, hogy mindig is kíváncsi volt arra, vajon tényleg úgy törik-e el az üveg, mint a filmekben, hogy az verekedésre a legalkalmasabb legyen. Természetesen, mivel a Mythbusters-en szocializálódtak, egyből kisérletet követelt a dolog. Gerzson magára vállalta a végrehajtó (és ezzel a „balek”-jelzőt). Sejtette, hogy ahol üveg törik ott szilánk is lesz, így átnyúlt a betonkorláton, és a Duna felöli oldalán irányzott csapással eltörte az üveget. Nos, az eredmény: nem, nem úgy törik el az üveg, hogy a nyaka végig egyben van, és a hengeres rész kb. a felénél szépen szilánkosra rojtosodik. Igazából az történt, hogy a nyakánál tört el, és csak egy 4-5 cm-es darabka maradt a tenyerében. Anélkül, hogy továbbra is markolta volna. Patakvér folyt, próbálta kiszedegetni a szilánkokat a kezéből, és próbált nem elájulni a vérveszteségtől, amikor Tihamér lekicsinylőn csak ennyit mondott: "Na, ne színészkedj már!"

Tihamér nagy pókember tud ám lenni: egyszer egy emlékezetes szilveszter alkalmával, megrohamozott egy idősek otthonát.  Szegény épületnek két megbocsáthatatlan bűne volt: egy eléggé tagolt homlokzat, amelyen a földszinti ablak ráccsal (Tihamér szemében ez létra!) volt lefedve, és megfelelő cél személyében egy első emeleti erkély, amire "poén" felmászni. Persze a szituáció nem lett volna ennyire érdekes, ha Béla és Gerzson el nem kezdik húzni Tihamér agyát, hogy simán megcsinálod, meg mutasd meg ki a legény a gáton, és hogy Rómeó is így hódította meg a csaját (bár rossz belegondolni, ki lehetett volna Tihamér Júliája). Némi kezdeti ügyetlenkedés után viszonylag hamar eljutott az ablak tetejéig, onnan már lendületben volt, és 3 újabb fogás után keze elérte az erkély vaskorlátjának alját. Mikor bal kezével is megkapaszkodott a szép kovácsoltvas rózsákban, az egyik a kezében maradt, de szerencsére nem zuhant le, mert a másik kezével az életéért kapaszkodott. Amit nagyon jól tett. Amit viszont nem, hogy fennhangon elkezdett sikítozni, hogy „segítsetek, szedjetek le innen!” de mivel vagy 4 méterre volt a földtől az irtó viccesen kapálózó lába, egy gyors demokratikus szavazás után két igaz barátja elvetette  a segítséget, mint opciót, és inkább a földön fetrengve röhögtek rajta.

                Még a gimiben, a tíz perces szünetben elrohant a három alkesz az ABC-be, vettek fejenként egy sört, megitták, visszavitték az üvegeket, vettek dobozos sört, azt benyomták a tesiterem felé félúton, dobozoktól megszabadultak, átöltöztek, és már mentek is testnevelés órára. Két sörrel a bendőjükben igen jól játszották a focit, olyan passzokat, ollókat, cseleket vágtak, hogy ők voltak a legjobban meglepődve. Alázták a tesitanár erősítette ellent.

                Béla  az egyik bődületesen nagy gólja után lekapta a pólóját, azt a feje fölött pörgetve megtett egy kört a pálya körül, és közben azt ordibálta: „Ki a részeg, basszátokmeg?!” Egyszercsak a tanár elé vetődött, aki csípőre tett kézzel állta útját: „Tíz fekvőtámasz a <basszátokmeg> miatt!” Béla felkapta a pólóját, és némán nekilátott a karhajlításoknak.

Városlődre ment a banda egy faházba "pihenni", kikapcsolódni a városi élet forgatagából, amikoris Béla és Gerzson alatt elszaladt a szekér, ketten valamivel több, mint egy tálca sört megittak. Tizen-egynéhányadik doboznál tartottak, amikor Gerzsonnál kiborut a bili, és miközben a tornácon Béla épp tőle szokatlan mélyfilozófiai monológot adott elő, ő hányni kezdett. Béla megakadt a mondandójában, gondolkodott egy kicsit, majd ezt mondta: "Mi ez a csobogás? ... Te hánysz? WOW!! Ilyen csendben?? Hogy csinálod?" Hát igen, Béla híresen hangos hányás közben.

Egy alkalommal Béla, Tihamér, és Gerzson agresszív részegre itták magunkat, mert épp tele volt a tökük mindennel, és úgy vélték, az a telefonfülke tehet mindenről, amelyik ott álldogált szerényen a kocsmától nem messze. Annak rendje és módja szerint bele is kötöttek, céljuk legalább az egyik üvegének leamortizálása volt, legalább ennyivel kellett fizetnie végtelen pofátlansága miatt. Mindenki a maga módján esett neki: Béla egy szánalmasan vékony és rugalmas faággal esett neki, de természetesen sok kárt nem sikerült okozni. Gerzson csúnyán nézett rá, és a mutató ujjával fenyegette, míg Tihamér egy 12 menetes bokszmeccsre hívta ki.

    Egy alkalommal Béla, Tihamér, és Gerzson agresszív részegre itták magunkat, mert épp tele volt a tökük mindennel, és úgy vélték, az a telefonfülke tehet mindenről, amelyik ott álldogált szerényen a kocsmától nem messze. Annak rendje és módja szerint bele is kötöttek, céljuk legalább az egyik üvegének leamortizálása volt, legalább ennyivel kellett fizetnie végtelen pofátlansága miatt. Mindenki a maga módján esett neki: Béla egy szánalmasan vékony és rugalmas faággal esett neki, de természetesen sok kárt nem sikerült okozni. Gerzson csúnyán nézett rá, és a mutató ujjával fenyegette, míg Tihamér egy 12 menetes bokszmeccsre hívta ki.

    Tihamér némi kóstolgatás után, az első menet végén bekeményített: egyik jól irányzott jobb horga után bizonytalanul hátralépett, és azt mondta, "szerintem megmutattuk neki!" majd, mivel mindenki látta, hogy egyikőjük módszere sem volt elég hatékony, a többiek egyetértettek vele. Tihamér kis idő múlva egyre aggodalmasabb arccal nézte kézfejét, és kérdezgette, hogy van-e a mancsával valami baj. Gerzsonból azonnal előugrott a ötévnyi Vészhelyzet-nézés következtében lerakódott orvosi ismeretek széles tárháza, és bár sajnos sem gégemetszés, sem aorta-műtét nem jöhetett szóba (amiben bizonyára nagyon jó lett volna), azért megkérdezte, tudja-e mozgatni az ujjait. A kisujját kicsit korlátozva tudta mozgatni, a többi meg rendben volt, úgyhogy megvonta a vállát, és azt mondta, "semmi bajod, holnapra nem is fogod érezni". Szegény Tihamér 2 napig nem aludt a fájdalomtól, a harmadik éjjel elájult a fáradtságtól, majd a negyedik nap a doki azt mondta, hogy újra el kell törni a kisujjának kézközépcsontját, hogy ezúttal jól forrjon össze. Ez nem sikerült (mármint a forradás, a törés, az ment a dokinak), úgyhogy azóta Tihamér a kisujjával is ugyanúgy tud fogni, mint a hüvelykujjával, az is merőleges lett a többire. Az orvosi zárójelentésben pedig ez olvasható: "A páciens kezére -állítása szerint- egy tégla esett egy építkezésen."

                Béla- aki valójában Gábor, csak valahogy Béla lett belőle- zenész (trombitás), és mint ilyen hivatásának érzi (a zene mellett) az alkoholizmust.

                Évente kétszer-háromszor külföldi turnékra mennek, mindenféle városi haknik alkalmából meghívják őket, és cserébe az utazás-szállás-kaja számlákért, és persze kalandért, amit az idegen ország jelent, a zenekar jóformán ingyen lép fel.

                Legutóbb Spanyolországba kaptak meghívást, úgyhogy Béla leporolta összes spanyoltudását, és otthon a tükör előtt néhányszor elismételte szépen artikulálva, hogy „Ír de kopász szervesza!”, ami kb. annyit tesz, hogy „Inni menni sör!”. Így, hogy meg volt oldva, mivel boldogul, ha célba értek, már csak az útra kellett valami. Két üveg Jéger, és egy üveg pálinka volt az a három jó barát, ami biztosította, hogy nem fog unatkozni az úton. Ezt megelőző utak tapasztalatából tanulva megfogadta, hogy csak óvatosan iszik a buszon, mert ciki 40 embert felkelteni az ordítva-rókázással. Az ígéret szerint hazai földön egyáltalán nem iszik, és utána is csak mértékkel. Ebből az lett, hogy Győrig elfogyott két Ászok („kéccsör nem sör”), amikor töményre váltott, mer' a köcsögök húzták a szájukat, ha megállította a buszt WC-szünet miatt félóránként. Mire az olasz határra értek, már elfogyott az egyik üveg Jéger, a francia határ már rég nem volt meg, de az tuti, hogy egy Marseille-közeli pihenőnél hányt egyet.

                A turné a szülinapjára esett, és hosszas gondolkodás után rájött, hogy egy szülinapot kétszer is meg lehet ünnepelni, h az ember már éjfélkor erre iszik, négyig bulizik, aztán másnap délután kezdve még egy berúgás belefér ugyanezzel az ürüggyel. Ott került egy kis hiba a számításba, hogy 11kor fellépés volt, amire kapkodva, mosdatlanul, borotválatlanul Jégerízűt böfögve érkezett. Ráadásul volt vagy 40 fok árnyékban, a bazivastag huszárruha alatt úgy elkezdett izzadni, mint egy kurva a templomban, amihez jött még a másnapos hidegrázás, szegénynek csak forgott a szeme felvonulás közben, hogy hol tudna utat törni magának az út két oldalán álló tömeg közt, ha rókára kerülne a sor. Ez nem következett be, pedig izgalmas lett volna: a spanyol TV élőben adta a bulit.

                A hazaútra vett még egy üveg töményt, és két jó minőségű zacskót maga mellé készítve ült fel a buszra.

    Egy fakultatív osztálykirándulás alkalmával (ami valójában természetesen csupán arról szólt, hogy a szülőktől minél távolabb, minél jobban beigyon a társaság) a következő kör sör rendelése előtt Tihamérnak hirtelen felvidult az arca (tipikus "heuréka"-pillanat volt ez számára) és belekiáltotta a pijás bódé előtt a balatoni estébe: "Ittkavodka!" Természetesen ez a felhívás arra irányult, hogy a sörök hegemóniáját egy kis töménnyel kéne megtörni, csak annyira zseniálisnak érezhette az ötletet, hogy előbb beszélt, mint gondolkodott volna. Az az este amúgy egész szépen alakult.

    Szintén Tihamér (akkoriban ha ivott, futhatnékja volt) kicsivel később teljes erőből cikázott egy aszfaltozott kézipálya két kapuja közt. Persze, érthető, jó poén teljes sebességgel belevetődni egy kapuba, ha a háló megfog. Bizonyára nem minden érkezés lehetett tökéletesen kivitelezve, mert másnap arrra panaszkodott, hogy úgy fáj a válla, ami annak fényében, hogy egy tenyérnyi helyen nem volt rajta bőr, némileg érthető.